Önkormányzati képviselőjelöltek bemutatkozása – Kálvintól a Nagyvárad térig

2019. augusztus 30. 07:58 - GabiB

1-estől a 6-os egyéni választókerületig

Ferencvárosban 12 területi egyéni választókerület van. Megkértem a képviselőjelölteket, hogy írjanak magukról pár bemutatkozó sort és küldjenek fotót. Az ellenzéki képviselőjelöltektől megkaptam, a FIDESZ-KDNP jelöltjei sajnos nem küldtek. Ez a cikk a bemutatkozásokat tartalmazza az 1-estől a 6-os egyéni választókerületig, a Kálvintól a Nagyvárad térig. A másik 6 egyéni választókerület képviselőjelöltjeinek bemutatkozása ITT olvasható.A 12 egyéni választókerületet a képviselőjelöltek felsorolásával és térképpel itt találjátok. Korábbi írásainkban feldolgoztuk a 2018-as OGY választás, valamint a 2019-es EP választás kerületi eredményeit. Emellett írtunk az önkormányzati képviselők feladatairól, juttatásairól is.

Az alábbiakban a Momentum, DK, MSZP, Párbeszéd, LMP és a Jobbik által támogatott közös képviselőjelöltek bemutatkozása olvasható. 

matyas_ferenc1.jpg

1-es Csarnok környéke: dr. Mátyás Ferenc (Momentum)

1984-ben születtem Szekszárdon. Az ELTÉ-n végeztem jogász szakon, majd kodifikációs szakjogász végzettséget szereztem a Pázmányon. Jelenleg PhD tanulmányokat folytatok az ELTE Alkotmányjogi tanszékén. Értékes munkatapasztalatot szereztem szabályozási területen 2008-2011 között az igazságügyi tárcánál, azóta a magánszférában, egy jogi adatbázis készítéssel foglalkozó nemzetközi cégnél dolgozom jogi szerkesztőként, és napi szintű jogszabály feldolgozás mellett, kiemelten foglalkozom önkormányzati jogalkotással is. Ferencvárosra már régóta második otthonomként tekintek, kezdetben az Ecseri úton, 2012 óta pedig a Drégely utcában lakom. Szabadidőmben futok, és mivel ultra távú versenyeim sok felkészülést igényelnek, több száz kilométert futottam már szerte a kerületben.

Képviselőként szeretném a helyi lakosságot minél jobban bevonni a helyi közügyekbe, a döntések előkészítésébe. Fontosnak tartom, hogy Ferencváros ne csak a színében legyen zöld, fatelepítésekre és egyéb zöldítésre van szükségünk. Választókerületemben kiemelt problémának érzem a köztisztaság, játszótér és kutyafuttatók helyzetét, és szabályozni kell a lakókat egyre inkább zavaró Airbnb-t. Közös gondolkodást szeretnék a Ráday utca megújításáról, sétáló utcává tételéről és kulturális fejlesztéséről.

Elérhetőség: matyas.ferenc@momentum.hu

takacs_krisztian1.png

2-es Bakáts tér környéke: Takács Krisztián (Momentum)

Ferencvárosban nőttem fel, a Telepy sportiskolába jártam és szeptembertől a Corvinus pénzügyi karán folytatom a tanulmányaimat. Korábban a Budapesti Műszaki Egyetemen tanultam gazdálkodás és menedzsment szakon, jelenleg is pénzügyi, könyvelési területen dolgozom a Genpact Europe-nél.

2017 óta a politika szerves része a mindennapjaimnak, ekkor csatlakoztam a Momentumhoz. Azóta aktívan kiveszem a részem a párt munkájából. A Momentum helyi alapszervezetének tagjaként úgy éreztem, hogy legtöbbet helyi szinten, lakóhelyem önkormányzati képviselőjeként tehetek egy élhetőbb világ megteremtéséért.

Szeretném hangsúlyosan képviselni a zöld politikát. A klímaváltozás itt kopogtat mindannyiunk ajtaján, nemkívánt hatásait helyi szinten csak együttes erővel, leginkább a zöld felületek növelésével, parkosítással vagyunk képesek mérsékelni. Rengeteg panasz érkezett hozzám a túlzott betonozással, a növényzet kiirtásával, az építkezések porától terhes levegővel kapcsolatban. Nem odázható tovább a környezeti ártalmak elleni hatékony fellépés, ezért megválasztásom esetén egy átfogó belső-ferencvárosi növénytelepítési program elindítását fogom szorgalmazni.

Elérhetőség: takacs.krisztian@momentum.hu

 reiner_roland1.jpg3-as Tűzoltó-Aldi: Reiner Roland (LMP)

Több, mint tíz éve élek a kerületben, először a Ráday utcában szakkollégistaként, később az Ipar, most pedig a Mester utcában, így szerencsére olyan körzetben indulok, amelynek utcáit nap mint nap én magam is járom.

Politológusként végeztem az ELTÉ-n, 2017-ig elemzőként és kutatóként dolgoztam, rendszeres szereplője voltam a hazai közéleti műsoroknak is. Az elmúlt két évben pedig az LMP frakcióját segítettem munkámmal.

Önkormányzati képviselőként elsősorban azért szeretnék dolgozni, hogy sokkal tisztább, zöldebb és egészségesebb legyen a kerületben élni. Nincs rendben, hogy többnyire a szél söpri össze a szemetet, és az eső mossa le a járdákat, a kukák túlcsordulnak, vagy hogy a falak össze vannak firkálva.

Másodsorban sokkal több zöldterületre van szükségünk: egyrészt, hogy tisztább legyen a levegő – légszennyezettség szempontból kerületünk különösen veszélyeztetett. Másrészt a klímaváltozás hatására egyre melegebbek a nyarak és gyakrabban vannak heves viharok, erre a kerületnek tudatosan fel kell készülnie, hogy megvédje a lakóit. Végül elengedhetetlennek tartom, hogy a kerület zavaros korrupciós ügyeit, amitől most hangos a sajtó, felszámoljuk.

Elérhetőség: www.facebook.com/reiner.roland.ferencvaros

arva_peter1.jpg

4-es Ferenc tér környéke: Árva Péter (PM)

1978-ban születtem, akkor a Tűzoltó utcában laktunk. Általános iskolába a közeli Lenhossék utcába jártam. Okleveles építészmérnök vagyok, a Műegyetemen végeztem 2004-ben. Már a diplomaszerzés előtt a Műegyetem Szilárdságtani és Tartószerkezeti Tanszékének óraadó tanára lettem. Az elmúlt 18 évben gyakorlatilag az összes tartószerkezeti tantárgyat tanítottam.

Jelenleg saját építészirodámat vezetem, főként tartószerkezeti tervezési és szakértési munkákkal foglalkozunk, eddig több mint 400 új épület tervezésében, vagy meglévő épület átalakításában voltam felelős tervező vagy szakértő. Felsőfokon beszélek spanyolul és angolul, szakirodalmat olvasok és társalgási szinten beszélek katalán nyelven.

16 éve élek a Viola utcában, most már állatorvos feleségemmel és két kisfiammal. 2014 óta Pesterzsébeten a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságnak külső tagja vagyok, így ismerem a képviselők munkáját. A társadalmi szerepvállalás rendkívül fontos számomra, huszonéves korom óta végzek különféle önkéntes munkákat, ezek közül kiemelném az Ability Parkot, ahol éveken keresztül voltam önkéntes segítő. Önkormányzati munkám során elsődleges célom a kerület élhetőbbé, szerethetőbbé tétele, a zöldfelületek minőségi javítása, a köztisztaság növelése.

Elérhetőség: arva.peter@parbeszedmagyarorszagert.hu

takacs_zoltan1_2.jpg

5-ös Lenhossék: Takács Zoltán (Momentum)

Ízig-vérig ferencvárosinak tartom magam. 30 éve ez a kerület az otthonom. A Telepy sportiskolába jártam, majd a Corvinuson tanultam. Büszkeséggel tölt el, hogy tizenkét éven keresztül a Fradi színeiben sportoltam, először úsztam, majd fociztam. Jelenleg a Momentum Mozgalom kelet-magyarországi régióvezetőjeként dolgozom.

Megválasztásom esetén minden erőmmel arra törekszem, hogy kerület polgárai számára élhető, higiénikus, egészséges lakókörnyezetet teremtsünk. A programnak éppúgy lényeges eleme a parkolási kapacitás megfelelő színvonalú biztosítása és az ezzel kapcsolatban felmerült súlyos visszaélések megszüntetése, mint a Lenhossék-park rendezése és gondos fenntartása minden itt élő ember örömére.

Testületi tagként a választópolgárok valós és érdemi képviseletét kívánom ellátni, biztosítva a rendszeres meghallgatások és konzultációk lehetőségét. Lényeges szempontnak tartom, hogy a kerületi lakosok az önkormányzatban végzett munkáról mindenkor világos, egyértelmű és közérthető tájékoztatást kapjanak.

Elérhetőség: https://www.facebook.com/takacszoltan.momentum/

torzsa_sandor1.jpg

6-os Haller-Nagyvárad: Torzsa Sándor (MSZP)

Jól ismerem Ferencvárost, a József Attila Lakótelepen a Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnáziumban végeztem a tanulmányaimat, a Thaly Kálmán utcában vezettem ifjúsági klubot, 2006 és 2014 között a Ferenc tér és környékén voltam körzetfelelős, majd a 2014-es választásokon a Belső-Ferencvárosban, a Kálvin tér és környékén voltam képviselőjelölt. Jelenleg Magyarország egyik legnagyobb ifjúsági szervezetének vagyok az elnöke, melynek a központja a Balázs Béla utcában található. 15 éve vagyok a Ferencvárosi Önkormányzatban külsős bizottsági tag, a humán és szociális ügyek területén.

Képviselőként a legfontosabb feladatnak azt gondolom, hogy újra magas szakmai alapokra kell helyezni a kerület működését. A döntésekbe a szakemberek tudását be kell építeni, valamint a helyi civilekkel és a lakossággal folyamatos párbeszédet kell kialakítani. Meg kell teremteni a valódi beleszólás lehetőségét az önkormányzat ügyeibe minden ferencvárosinak. Hagyománnyá kell tenni a közösségi tervezést és egy teljesen nyitott és átlátható önkormányzatot kell teremteni.

Nem szabad megfeledkezni a Haller utca, Gát utca, Sobieski János utcában élőkről, éppen ezért folytatni kell a tömbrehabilitációt. Minden követ meg kell mozgatni, annak érdekében, hogy ezek a házak is mihamarabb megújuljanak és az itt élők is XXI. századi körülmények között lakhassanak. Ki kell mondani, hogy a közterületeink vállalhatatlanul piszkosak, parkjaink elhanyagoltak. Az nem pénz kérdése, hogy a füvet levágják, hogy a metszés utáni zöldhulladékot elszállítsák, a járdákat hatékonyan takarítsák. Ez része egy gondos, a kerületet szerető városvezetés szemléletmódjának.

Elérhetőség: facebook.com/torzsa

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kilencbenazelet.blog.hu/api/trackback/id/tr9815028932

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása