Három ábra, ami mutatja Ferencváros brutális beépülésének történetét

2020. március 04. 07:25 - GabiB

beepitettseg_foto.jpgA jelenlegi konjunktúra alatt több, mint 7 ezer új lakással bővül a IX. kerület. Ez a legóvatosabb becsléssel is legalább tízezer új lakos beköltözését jelenti. Egy részük már megérkezett, a többiek a következő években várhatók. Itt az ideje, hogy a döntéshozók feltegyék a kérdést, mikor és hol lesz számukra infrastruktúra? Közlekedési, egészségügyi, oktatási és persze zöld?

Borbás Gabriella és Horváth Áron (Eltinga.hu) írása.

A kétezres években több, mint hétezer új lakás épült

A kétezres évek lakásépítési hullámának az egyik kiemelt területe volt Ferencváros. A kilencvenes évtizedben évente nagyjából száz új lakást adtak át itt, míg a kétezres évek első évtizedében évente hétszázat, azaz összesen 7-8 ezret. Az újjáépülés főleg a Nagykörút és a Haller utca között folyt. A KSH népszámlálási adatai alapján készült térképek azt mutatják be, hogy szinte valamennyi lakótömbben épült új társasház ebben az időszakban. A sötétebb zöld háztömbök a magasabb új lakásszámot jelölik.

A kétezres évek első felét mutató baloldali és a kétezres évek második felét mutató jobboldali térkép összevetéséből látszik, hogy a megújulás a Mester utcától a Duna felé haladt.

Új lakásépítések volumene 2001-2006 és 2006-2011 között a Középső-Ferencvárosban, lakótömbönként.

kep_cikk_ferencv2001_2006.jpg

kep_cikk_ferencv2006_2011.jpg

 

 

 

 

 

 

 Forrás: KSH, OSM, Budapesti Lakáspiaci Riport grafika

A válságban is az élen maradt a kerület

A válság a töredékére fogta vissza a lakásépítések számát. Ebben az időszakban a ferencvárosi lakásépítés is visszaesett, és az új fellendülés kezdetéig nagyjából kétezer új lakást adtak át kerületünkben. A korábbihoz viszonyítva alacsonynak tűnő szám is elég volt a kerületek közti második helyre. Egyedül a jóval nagyobb XI. kerületben épült az elmúlt években több új lakás, mint Ferencvárosban.

ujlakasok_2012_2018_kep.png

A konjunktúra alatt megint több, mint hétezer új lakás várható

A 2015 óta tartó építési robbanás ismét nagy számokat hozott a kerületünkbe.

Két és félezer új lakás már megépült, háromezer épül, és kétezer tervben van. Megjelentek az ezernél is több lakásos projektek is mint a Metrodom City Home-ja, és a Vágóhíd területére tervezett török fejlesztés.

Utóbbi kettő a Haller utcán kívül eső városrészben épül, és interaktív térképünkön is látszik, hogy a beépülés 2015 óta tartó hulláma immár jelentős mértékben ezen a területen zajlik. A pöttyök az újonnan épült társasházakat jelölik. A színek a társasház készültségi fokára utalnak.

  • Kékkel – a befejezettek: Társasházak, amik 2015-2020 között kaptak használatbavételi engedélyt, azaz 2015 óta eltelt időszakban készültek el.
  • Naranccsal - az épülők: Társasházak, amik épülnek. Ha arra sétálunk, látjuk.
  • Pirossal – a tervezettek: Rendelkeznek építési engedéllyel, vagy éppen engedélyezés alatt vannak. De az építkezés fizikailag még nem kezdődött el.

A pöttyök mérete a társasház méretét jelöli. A legkisebb pöttyök az 50 lakásosnál kisebb házakat, míg a legnagyobb az 1000 lakásosnál nagyobb vágóhidas tervet. A pöttyre kattintva találjátok a társasház címét és a lakásszámot.

 

A fenti számok mutatják, hogy Ferencváros negyvenezres lakásállománya brutális ütemben épül újjá, ami szinte mindenre hatással van a kerületben az intézményi kihasználtságtól kezdve a parkolási helyzeten át az önkormányzat költségvetéséig. Fogunk még vele foglalkozni.

Beépítettséggel kapcsolatos korábbi cikkeink:

Rekordárakon az új lakások Ferencvárosban

KÉSZ-re épülő Ferencváros

Kinek a szekerét tolja a ferencvárosi önkormányzat?

Közérdekű kötelezettségvállalási szerződések Ferencvárosban: Cui prodest?

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kilencbenazelet.blog.hu/api/trackback/id/tr8715500836

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása