Maszkos hősök: A 2020-as érettségi első napja

2020. május 04. 16:44 - Berecz.P

kiemelt_kep.jpg2020. május 4-én reggel 9 órakor hivatalosan is elstartolt az idei érettségi időszak. Szigorú körülmények között ugyan, de a világjárvány idején is megtartják a vizsgákat. Az első nap magyar nyelv és irodalomból adtak számot tudásukról a vizsgázók közép és emelet szinten egyaránt. Az idei érettségin 83.300-an vesznek részt.

Berecz Péter, egyetemista (tavaly érettségizett diák) írása

Nem túlzás azt mondani, hogy az érettségi élményére mindenki mai napig emlékszik. Ez az első nagyobb megmérettetés egy 18-19 éves diák életében. Az idei vizsga már biztosan bevonul a történelemkönyvekbe, hiszen most nem a megszokott módon történik a vizsga. A kormány döntése értelmében idén csak az írásbeli vizsgákat tartják meg, tehát a szóbelik (pár kivétellel, akik valamilyen okból kifolyólag nem tudnak írásban vizsgázni) elmaradnak.

 dsc_0122_1.JPG

dsc_0116.JPG

Érettségire siető diákok a Leövey Klára Gimnázium előtt

Fotó: Berecz Péter

Toll, vonalzó, kabala és maszk?

A Rádió9 április 30-ai adásában az érettségivel is foglalkoztunk. Sebőkné Orosz Katalin, a Leövey Klára Gimnázium igazgatónője elmondta, hogy az idei érettségit fokozott figyelem mellett szervezik meg. Az intézményvezető kérésére általános iskolai takarítókat csoportosítanak át a gimnáziumba. Egy általános érettségi esetében egy folyosón csak egy mosdó használható. Ez most is így lesz, de amint elhagyta a diák a mosdót, a takarító személyzet fertőtlenítést hajt végre. A rendelkezések szerint egy teremben egyszerre csak tíz tanuló lehet. Azt is megtudtuk, hogy védőfelszereléseket a tankerület biztosít minden diák számára. A kijavított érettségi dolgozatok megtekintésének módja is változik. A tanulók előre kialakított beosztás szerint mehetnek be az iskolába, lefotózhatják dolgozataikat, majd a jogaiknak megfelelően a javításról észrevételeket elektronikusan, emailben tehetnek.

Szöveg a könyvekről és kódexekről, novella/Arany János/Tóth Árpád vers

A magyar érettségi esetében két füzetből áll a vizsga. Az első részre 90 perc állt rendelkezésre, itt egy szövegértési és egy szövegalkotási feladatot találnak a tanulók. Általánosságban elmondható, hogy szövegalkotás során hétköznapi szövegeket kell írni, érveléstől kezdve, kérvényen át, de még önéletrajz is előfordulhat. Az idő leteltével a felügyelőtanár összeszedi a dolgozatokat, majd kiosztja a második füzetet, melyben 150 perc van a műértelmező szöveg megírására. Ilyenkor vagy verset elemeznek, vagy két különbözőt hasonlítanak össze, de még novellát is elemezhetnek („attól függ, hogy mit dob a gép”). A rendelkezésekre álló szövegekből és a hozzájuk kapcsolódó feladatokból szabadon választanak egyet, amit meg kell oldaniuk. Az egész érettségire összesen 4 óra áll rendelkezésre.

Az idei feladatsor szövegértésében könyvekről és kódexekről olvastak a vizsgázók, majd ezek után választhattak, hogy milyen szöveget szeretnének írni. Vagy egy speciális témában írtak érvelő szöveget, vagy ehelyett egy hivatalos levelet írtak.

Az Eduline-nak nyilatkozó szaktanár elmondása szerint a műértelmező szövegalkotás során a diákok ismert szerzők műveit kapták, amik örömre adnak okot. „Az Eduline által megkérdezett magyartanár szerint a műértelmező feladatban egy ismert szerző nem ismert művét, az összehasonlító elemzésben pedig két ismert szerző két ismert művét kapták a diákok.”

mti.jpg

Fotó: MTI

Mi lesz azzal, aki most nem tudott érettségizni?

Bár az érettségi időszakot általánosságban májussal azonosítjuk, az Oktatási Hivatal minden évben rendez még egy érettségi vizsgát ősszel, októbertől-novemberig. Ezeket általánosságban azok veszik igénybe, akik az előző vizsgán valamilyen okból nem tudtak részt venni, vagy javítani szeretnének. Eredetileg 113 ezren érettségiztek volna az idén, de a kormány döntése miatt sok vizsgát törölni kellett, például az előrehozott érettségiket. 26.638 főt töröltek, 2.455-en léptek vissza saját elhatározásból.

Az idei évfolyamnak az iskolától való elbúcsúzás is nehezebb, nem csak a diákoknak, de a tanároknak is. Elmaradt a ballagás, a szerenád, de még az utolsó osztályfőnöki órára is csak digitálisan kerülhetett sor. Füredyné Gróf Gizella ének-zene szakos tanárnő, a Leövey kórusvezetője így fogalmazott:

„Mégis azt gondolom, hogy nem maga a lebonyolítás, hanem itt a tanár-diák kapcsolatrendszer az, ami nem lesz egyszerű. Napok óta próbálom elképzelni azt a szituációt, hogy azok a gyerekek, akik máskor mosolyogva jönnek és adott esetben szaladnak és megölelnek, azok, ha most meglátnak két-három hónap után… Hogy tudjuk azt megtenni, hogy két méteres távolságból figyeljük egymást? Hogy fogom tudni megtenni azt, hogy az a gyerek, akit nagyon szeret az ember és ott ül előttem, írja a dolgozatát, és nem búcsúztam el tőle?” – mondta elcsukló hangon a tanárnő.

Az érettségik holnap matematikával folyatódnak, majd azt követi a történelem, végül pedig az angol és a további nyelvi és szak tantárgyi vizsgákon a sor.

Minden érettségizőnek kitartást kívánunk!

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kilencbenazelet.blog.hu/api/trackback/id/tr5315659562

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LúzerMan 2020.05.05. 08:27:07

Az utolsó képen a fiatalembernek még kell egy kicsit gondolkodnia, hogy érett legyen. "Okosan" a szájára ráhúzta a maszkot, de az orrára nem. Pffff....
Tudom, ez irodalom érettségi volt, nem biológia.

Berecz.P 2020.05.05. 14:50:50

@LúzerMan: Azért láthatod, hogy a fiatalember szemüveges, és nekik nem a legegyszerűbb párás szemüveggel írni az érettségit. Továbbá egyáltalán nem volt bent kötelező hordani. :)
süti beállítások módosítása