Ilyés Márton (közgazdász, a Rajk Szakkollégium korábbi igazgatója) írása.

Mindannyian azt szeretnénk, hogy a gyerekeink szeressék az iskolájukat, jól érezzék magukat ott, és nem utolsó sorban, tanuljanak is valamit. De hát – többségünkben - mi se így nőttünk föl!

Ma gyorsan változik a világ, jönnek a robotok, új technológiák, a nemzetközi verseny fokozódik. Aki lemarad, az végleg kimarad; ez az érzése sok szülőnek. Hogyan készíti fel a gyerekeinket az iskola ezekre a kihívásokra? Miközben minden változik, a magyar iskola mintha semmit se változna. Sőt! Alul fizetjük a tanárainkat évtizedek óta (mind az átlagbérhez, mind a diplomás átlagbérhez képest is). A régi jó tanárok lassan kiöregednek (szerencsére a régi rossz tanárok is). Sokan elhagyják a pályát, akik maradnak, azok kiégettek, rosszkedvűek és frusztráltak – tisztelet a kivételnek. Az új pedagógusok pedig – tisztelet a kivételnek – nem feltétlen a szakmájuk legjobbjai. Miért? „Ennyiért”, mi mennénk tanárnak?

Mintha a magyar társadalomnak általában nem lenne fontos az oktatás. Közben az épp iskoláskorú gyerekesek számára ez az egyik legfontosabb: jókedvű, magával rendben lévő, magabiztos és kompetens felnőttekre szeretnénk bízni a gyerekeinket, hisz velük töltik az életüknek majd’ felét (ha az alvást nem számítjuk).

Az oktatás kérdése ma hasonlatos a „morális pánik” effektushoz. Eszerint a közösség hirtelen elkezd félni valamitől, ami aztán öngerjesztőn meg is valósul. Azt halljuk mindenhonnan, hogy rossz a magyar iskola. Sokan – épp a „jól értesültek” vagy csak jobb módúak – el is kezdik menekíteni a gyereküket: maradjon inkább oviban, majd az iskolaválasztáskor, a 4. vagy a 6. osztály után Aztán ez mindenkit menekítésre, menekülésre ösztönöz.  A tanárok is és értelemszerűen menekülnek. Végül az egész szektor önbeteljesítően rossz lesz, rosszabb, mint valójában volt.

Közben gyakorlatilag ellenőrizetlen és igazolatlan pedagógiai modellekkel dolgozó magániskolák dőzsölnek: annyi a jelentkező, hogy egekbe tolhatják a tandíjaikat. Elég néhány hívószó: gyerekszeretet, élménypedagógia, programozás stb. A kétségbeesett szülő meg keres, lapátol, és próbál hinni: talán ez lesz a jó, talán itt fogják jól felkészíteni a továbbiakra vagy legalább szeretni a gyermekemet.

Olyan ez, mint az orvostudományból kiábrándultak csodavárása a kuruzslóktól. Hitelesítő és bizonyító erő nélkül dobálózik mindenki nagy szavakkal, az emberek meg a nagyobbat mondóhoz sereglenek.

Kilenc évig voltam egy demokratikus egyetemi kollégium – a Rajk Szakkollégium  – igazgatója és egyébként két kisgyermek apja. A demokrácia a Rajkban azt jelenti, hogy minden közösségi kérdést a diákok megvitatnak és mindenről ők döntenek (mindenkinek egy szavazata van). Az is közösségi döntés kérdése, hogy mit tekintenek közösségi kérdésnek.

Azt kutatom most, hogyan működhet fenntartható módon egy diákközösségben a demokrácia. Megéltem nap mint nap, hogy milyen felszabadító, és teljesítményösztönző tud lenni egy demokratikus közösség. De azt is látom, hogy ez egy komplex intézmény. A működéshez, nagyon sok szabály, szokás, finom kis apróságok kellenek.

A demokratikus iskolák nem csak egyetemisták körében működtethetők. Egy angol iskola – Summerhill – például 1921 óta 4 évestől 18 évesig terjedő életkorú gyerekek demokráciája. A gyerekek döntenek arról, mi a tananyag, hogy bemennek-e órára vagy sem, ha konfliktus van, akkor a heti üléseiken vitatják meg, és határoznak a megoldásról. Egész hihetetlen, hogy működhet. Ez persze óriási kihívás a pedagógusoknak, olyan program- és tantárgykínálatot kell összeállítani, ami magával ragadó. Ha egy gyerek nem akar tanulni – mondjuk, matematikát – akkor nem egyszerűen ráhagyják, hanem igyekeznek feltárni, mi lehet ennek az oka: talán valami régi emlék, vagy az a kulcs, hogy a gyerek alapvető érdeklődési köréhez kell kapcsolni a tárgyat? Na jó, gondolhatnánk; rengeteg tanár kell egy ilyen iskolába, ezért roppant drága lesz. Valójában inkább csak más minőségű-szemléletű munkára van szükség, nem feltétlenül többre: hiszen a gyerekek egymás között oldanak meg annyi mindent. A Rajkban például, lényegében minden külső kényszer nélkül a 100 diák évi több tízezer munkaórát tesz bele a kollégium fenntartásába, amivel egy nem demokratikus közegben csak fizetett felnőttek foglalkoznak.

Nyolcéves lányommal ebédeltünk – tanításnélküli munkanap volt, én egy Summerhillről szóló könyvet olvastam. A könyv arról szólt, hogy az igazán fiatal gyerekek zsigerileg demokraták; pár perc után megértik a lényegét, csak aztán leszoknak róla; hiszen tőlünk, felnőttektől mást látnak, és tőlünk tanulják a világ működését.

Apa, eszünk, mit olvasol olyan nagyon? – kérdezte a lányom.

Felnéztem, és előjött a kísérletező kedvem. Gyorsan összefoglaltam a demokratikus iskolák lényegét neki. Majd feltettem a kérdést: te miről vitatkoznál és döntenél szívesen az iskolában?

Kért egy kis időt, megettük a levest.

Hát… Margó néni nagyon fázós.

Igen?

Mindig pulcsiban van, de közben minden gyereknek melege van a teremben. Olyan jó lenne, ha mi dönthetnénk arról, hogy kinyithatjuk-e az ablakot. (mi lenne, ha szabályozhatnák a radiátort – gondoltam…)

Meg van az a fa az udvaron (persze nincs túl sok zöld…), ami a kedvenc hunyóhelyünk volt a bújócskázáshoz. Most körbeültették virággal, és már nem mehetünk oda, mert letaposnánk.

És ömleni kezdett a sok kis apróság. A távolugrógödörről, ami ponyvával le van fedve, és évente kétszer a sportnapon használhatják, pedig milyen jó lenne homokozni benne. Nem folytatom…

És bizony nem csak a KLIK-intézményekben van ez, a gyerekek-diákok demokráciája az alternatív és magániskolák döntő többségében is nagyon korlátozott. Nekem pedig közben elszorult a szívem. Arra gondoltam, hogy mennyit beszélünk a demokráciánk hazai állapotáról. Közben a gyerekeink a legzsigeribb, alapvető, rájuk vonatkozó dolgokról sem dönthetnek soha. Így nőnek fel 18 éves korukig. Majd hirtelen azt mondjuk nekik: szevasz, dönts arról, hogy ki legyen a polgármester, meg a miniszterelnök, és higgy a demokráciában, legyél állampolgár! Ugye milyen irreális, pedagógiátlan gondolat? A demokratikus iskolai gyakorlatok készíthetnének csak fel a valódi demokráciában való életre – és ami ennél is több: egy demokratikus iskolában jó élni! 

Ezt a könyvet ajánlom a demokratikus általános iskolákról: Jerry Mintz: Szabadság és demokrácia az oktatásban.

A szerzővel a Rádió9 2019. szeptember 5-i műsorában beszélgettünk. 

Iskolai körkép sorozatunk további cikkei:

Ferencvárosi általános iskolai körkép - tudnivalók, körzethatárok.

Interjú Szentiné Malatinszky Zsuzsával, a Budapest IX. Kerületi Molnár Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola igazgatóhelyettesével

Interjú Lauth Gáborral, a Ferencvárosi Sport Általános Iskola és Gimnázium igazgatójával

Interjú Kapocsi Tímeával, a Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola igazgatójával