A hétvégi EP-választás miatt kitágítom a teret, és nem csak ferencvárosi témáról írok. Bár nem az EU-s pénzek elköltése volt az idei EP-választási kampány központi témája, érintőlegesen felmerült, hogy mire kellene ezeket a pénzeket fordítani és hogyan kellene elkölteni. Az uniós pénzek felhasználásának néhány aktuális, illetve talán nem annyira ismert vetületével foglalkozom.

Érdekes a Závecz Research április végén a 24.hu megbízásából végzett reprezentatív felmérése, mely szerint a válaszadók legnagyobb szelete (40%-a) mondja azt, hogy az EU-tagság legfőbb előnye a Magyarországra érkező uniós pénzek és az azokból megvalósuló fejlesztések. A Budapesten élőknek pedig több mint fele tartja a legfontosabb témának az uniós támogatásokat.

Nálunk, Ferencvárosban is uniós pénzből épült a Varázskert bölcsi, energetikai felújításra került sor több önkormányzati épületben, szociális városrehabilitáció is történt közel 3 milliárd forintból.

De éppen most került a kezembe a madártani egyesület Madártávlatból című lapja, amelyben az ügyvezető igazgató meggyőzően ír arról, hogy az unió volt az elmúlt évtizedek természetvédelmi törekvéseinek és eredményeinek legfontosabb szereplője.

Szóval, ha jön a pénz, az rossz nem lehet – gondolhatjuk, még akkor is ha itt-ott felesleges presztízsberuházásba botlunk, vagy éppen azt érezzük, hogy uniós pénzeken gazdagodnak a mindenkori oligarchák. Ezek gyerekbetegségek, legyintünk, sokkal fontosabb, hogy minél több EU-s pénz jöjjön az országba.

Vajon jól okoskodunk? Mit gondolnak erről a közgazdászok? Szerintük is áldásos a külföldi pénz ilyen mérvű beáramlása? Az „ilyen mérvűnél” időzzük el egy pillanatra. Mennyi pénzről van szó? Magyarország átlagosan naponta több mint 3 milliárd forintot kap az EU-tól. (Ferencváros éves költségvetése kb. 20 milliárd forint, azaz 6-7 napnyi uniós támogatás.) Ennek a támogatásnak köszönhetően a KPMG elemzése szerint a GDP 2006 és 2015 között 6,4%-kal nőtt (a GDP-növekedés 4,6% volt, támogatások nélkül 1,8% csökkenés történt volna).

A témáról az első kiváló összefoglaló cikket Váradi Balázs, jelenleg az Eltecon oktatója, a Budapest Intézet egyik alapítója írta 2006-ban az Élet és Irodalom 44. számában. A minap pedig megjelent egy másik írás, Szűcs Ferenc, a Stockholmi Egyetem közgazdász-kutatójának tollából, ami az elmúlt évek kutatási eredményeit is összefoglalja.

„Az ún. "resource curse", vagy kincsek átka elmélet szerint a nem helyi adófizetői forrásból érkező kormányzati bevételek csökkentik a gazdasági növekedést, növelik a korrupciót, és szélsőséges esetekben elnyomó rezsimeket tartanak fenn. Egyszóval: ártanak az ország jövőjének. Ilyen forrás esetén természeti kincsekre gondolnánk először, ugyanakkor a beáramló EU-s pénzeknek is lehet ilyen mellékhatása.” (Szűcs Ferenc cikkéből.)

És hát úgy tűnik, hogy van is. A cikkben ilyen rendszerszintű problémákat említ a szerző, az értelmetlen beruházások, meg a feltőkésített oligarchák mellett:

• „EU-s pénzből finanszírozott közbeszerzések korrupciós kockázata magasabb, mint ha hazai forrásból finanszíroznák őket.” (Fazekas Mihály, Tóth István János és szerzőtársaik tanulmánya.)
• „2004 és 2012 között a kormányok szívesebben adtak EU-s támogatást a kormánypárti polgármesterek településeinek, mint az ellenzéki vagy független településeknek. Ráadásul a többletforrások közvetlenül befolyásolták a választások eredményeit.” (Muraközy Balázs és Telegdy Álmos tanulmánya.)

Köztudomású, hogy az EU ellenőrzi az uniós források felhasználását, és előfordul, hogy a tagállamnak pénzt kell visszafizetnie a feltárt szabálytalanságok miatt. Megnéztük, hogy az EU-s ellenőrzések tapasztalatai mit mutatnak. 2004 és 2006 közötti időszakban alig kellett visszafizetnünk pénzt, a feltárt szabálytalanságok miatti visszafizetésünk aránya az EU-s átlag ötöde volt csupán. 2007 és 2013 között mindez az EU-s átlag duplájára nőtt, amivel a három legrosszabbul teljesítő ország közé kerültünk (Románia és Szlovákia társaságában). Az EU-s ellenőrzések során feltárt csalások aránya 2013 és 2017 között pedig nálunk a legmagasabb, az EU-átlag kilencszerese. (Forrás: Annual management and performance reports. Annual OLAF reports.)

Vajon van-e kiút? Hogyan költhetnénk el ezt a pénzt úgy, hogy az a közjót szolgálja, és ne egy szűk elitet tartson hatalomban?

Erre azt mondja a tudomány, hogy ha jók az intézmények, akkor talán kisebb a kockázata a pénzek rossz felhasználásának. Ilyen jó intézmény lehet a független ügyészség, vagy ha Magyarország csatlakozna az Európai Ügyészséghez. Visszább szorulhatna a korrupció akkor is, ha az uniós forrásokat kisebb részben osztaná a magyar kormányzat. Ezt a lakosság is így látja. A Medián április elején készített 1000 fős reprezentatív kutatása szerint a válaszadók 65%-a és a Fidesz-szavazók fele is úgy gondolja, hogy „a korrupció visszaszorítása érdekében az Európai Uniótól kapott támogatásokat a jövőben ne a magyar kormányzat, hanem egy független európai intézmény ossza ki és felügyelje”.

Most az olvasási tűrőképesség határait feszegetve visszatérnék az eredeti kérdéshez, mire jó nekünk az EU-tagság? Milyen előnyünk származik belőle? Tavaly megjelent egy cikk a portfolio.hu-n, amelyben a Banque de France tanulmányát foglalták össze.

Ebben arról írnak, hogy „kis, nyitott gazdaságként, a nyugat-európai termelési értékláncokba való szoros beágyazottság miatt, Magyarország az összes EU-tagállam közül a legtöbbet profitálta eddig a közös uniós piacból, azaz az áruk, szolgáltatások, munkavállalók és tőke egységes sztenderdek szerinti szabad áramlásából”.

Az EU-s piacra irányuló export Magyarországon a GDP-hez viszonyítva közel 70%. Ugyanez az EU 28 tagállamában átlagosan kevesebb mint 30%, az Egyesült Királyságban pedig kevesebb mint 15%. Nagyon leegyszerűsítve, ha a briteknek most nagyon fáj az EU-s piacról történő kiszorulás, akkor nekünk ez ötször annyira fájna.