„… hát persze, hogy így kell legyen

egy székben üljek s nézzem, mit játszanak nekem.”

(Bereményi Géza: A színház)

Aki Ferencvárosban színházi élményre vágyik, dúskálhat a lehetőségekben, hiszen a kilencedik kerületben számos színház, társulat és játszóhely várja a nézőket. Két héten keresztül mindennap máshol nézhetünk előadást anélkül, hogy kitennénk a lábunkat Ferencvárosból. Éppen ezért elhatároztuk, hogy sorra vesszük ezeket a teátrumokat és játszóhelyeket, azt remélve, hogy az olvasókból érdeklődő közönséget varázsolunk a színházak számára.

Bencsik Márta írása

A Török Pál utcában található Pinceszínház épületében már a 19. század végén működött zenés szórakozóhely, több mint 50 éve pedig színháznak is otthont ad. 1962-től a magyar diákszínjátszás és amatőrszínház fellegváraként volt ismert Keleti István igazgatása alatt az 1980-as évek második feléig, és – az Egyetemi Színpad mellett – az ellenzéki értelmiségi ellenállás egyik fészkeként is számon tartották, idézte fel a városi legendát Soós Péter, aki 2015 óta vezeti a színházat. Őt kérdeztük.

A Pinceszínház Ferencváros saját színháza. Mivel jár ez a speciális helyzet?

A Pinceszínház ma Ferencváros saját színháza, az egyetlen olyan teátrum a fővárosban, amelyet egy kerület tart fenn. Ez különlegessé teszi a színházat művészileg és anyagi szempontól is. A fennmaradása nincs veszélyben a színházfinanszírozási törvény módosítása után sem, az önkormányzati forrás az alapműködésre elég, bár a költségvetésünk körülbelül hatoda eddig állami, minisztériumi forrásokból származott, így ennek a megszerzése a továbbiakban bizonytalan. Kérdés, hogy mit kérne az állami forrásért cserébe a minisztérium. Meghatározó tényező, hogy egészen közvetlen kapcsolatban vagyunk azokkal, akiknek az adóforintjai biztosítják a működésünket. Ez kötelességet és felelősséget ró ránk. Úgy gondolom, hogy nekünk többet kell tennünk azokért az emberekért, akik fenntartják a színházat. A kerület színháza vagyunk, és elsősorban a kerület színháza szeretnénk lenni. Nemcsak a repertoár összeállításánál tartjuk szem előtt, hogy a környéken lakókat minél inkább érdeklő darabokat vigyünk színpadra, hanem a színház eszközeivel próbálunk a kerület kulturális életében minél erősebben jelen lenni. A kultúra napján például a kultúráért felelős alpolgármester asszony ötletére brigádokat alakítottunk és küldtünk a tömegközlekedési eszközökre. Ott a bohócok, szólisták, zenészek, színészek improvizáltak egész délután. Nyilván csodálkozott a közönség, amikor négy fúvós elkezdett a 2-es villamoson játszani, de jól fogadták. Emellett már több éve van egy olyan kezdeményezésünk, hogy a kerület iskoláinak színházi műhelyeiben a gyerekek begyakorolnak valamit, és azt előadják az FMK-ban. Nem mi tanítjuk be őket, ezek önálló iskolai műhelyek, de a pedagógusokkal közösen találjuk ki, hogy mi legyen a téma, és aztán a szerkesztést végezzük mi, hogy az önálló műhelyek jeleneteiből egy egységes színházi produkció születhessen. (Ilyen volt például Madách Az ember tragédiájának színpadra állítása.)

A külső produkciók, a jeles napok, az iskolában való jelenlét mennyire befolyásolják a színház nézettségét?

Mi nem egészen önzetlenül akarunk részt venni a kerület életében, hanem a magunk közönségét is próbáljuk kinevelni. Próbáljuk megszerettetni a fiatalokkal a színházat. Nyílt napokat tartunk, bejöhetnek próbát nézni, lehet beszélgetni. A gyerekelőadások után lehet fotózkodni a színészekkel, amíg nem sminkelnek le, közös kép készülhet a varjúval, a boszorkánnyal, a macskával. Nagy élmény, ha fölmehetnek a színpadra. Ha megismertetjük őket ezzel a szakmával, akkor – ha nem is feltétlenül mint színházcsináló, de mint néző – felkeltjük az érdeklődésüket.

Milyen a színház repertoárja?

Igyekszünk olyan repertoárt összeállítani, amely a levegőben lógó aktuális témákkal is foglalkozik. Van például egy klímavédelmi gyerekelőadásunk, ahol a gonosz boszorkány és a varázslómester tönkre akarják tenni a Földet. És az állatok összefognak és ezt megakadályozzák, megvédik a környezetüket, ami nekik az élőhelyük. (A pokoli puncs-pancs) Van egy előadásunk, amit szintén nagyon szeret a közönség, immár három éve. Egy fogyatékkal élő kamaszfiú kalandjait meséli el. (A Gézagyerek) Volt olyan, hogy autisták is jöttek, azok szülei, hozzátartozói. Egyik darabunk egy haldokló nő és az őt látogató hospice képviselőjének a kapcsolatát ábrázolja. Elmondja a teljes elutasításból a mély barátságig fejlődő történetet. (Grace és Gloria) Próbálunk olyan témákat fölvetni, amelyekről azt gondoljuk, hogy fontosak.

Hogyan akarják megfogni a nézőket?

A lényeg, hogy minőségi szórakozást kapjon, nevessen. Megríkatni is akkor tudjuk őket, ha előtte jól megnevettettük őket. Már Shakespeare is így csinálta, vegyük át mi is. Nálunk sok szatíra van, mindenről próbálunk ironikusan beszélni, hogy emészthető legyen. Szándékunk az, hogy aki ide eljön, az jól szórakozzon, nevesse magát könnyesre, ha lehetséges, de hazafelé legyen min gondolkodnia – ez a fő szempont a repertoár összeállításakor.

Valóban széles és színes a repertoárjuk, Háytól Strindbergig sokszínű a paletta, a következő bemutató pedig egy musical. Ez új műfaj a Pinceszínházban?

Nagy fába vágtam a színház fejszéjét. Korábban azt gondoltam, hogy ez a színház nem alkalmas zenés darabra akusztikailag sem, de aztán lassan vásároltuk a technikai berendezéseket és egyfajta próbaképpen bemutattuk Opelka darabját (szerk: C’est la vie), egy kisebb, de élőzenés előadást, ami szép sikerrel megy. Most pedig a Hello again című musicalt tűztük műsorra, aminek szinte operai igényei vannak. Fekete Lindát, Ember Márkot láthatják, hallhatják többek között az előadásban. Technikailag és szakmailag is ez eddig a legkomolyabb feladat a színház előtt, de meg fogjuk csinálni. A bemutató február 28-án lesz, nagyon várjuk.

Van állandó társulata a színháznak?

Nincs fix társulat, aminek előnyei is vannak, de a hátrányok nyilvánvalóbbak. Hosszú évek óta küzdünk azzal, hogy a színész egyeztetésekkor a sor végén vagyunk, más színházak már régen kiadták a havi nűsorukat, gőzerővel dolgoznak a közönségszervezők, mi meg később tudjuk csak összeállítani, mert akkor kapjuk meg a nálunk játszó színészek ráérő idejét. Van azonban előnye is. Olyan színészekkel találkozhat a néző ezen a kis színpadon, akikkel máshol nem. Vannak nálunk vígszínházi színészek, egyetemisták, vidéki színészek, jönnek mindenhonnan. Ezek olyan szakmai találkozások lehetnek, amikből nagyszerű színházi élmény születik.

Egy mondatban miként ajánlaná a Pinceszínházat a nézőknek?

Aki szeret nevetni, de igénye van a gondolkodásra is, az jöjjön, várjuk szeretettel!