Dömsödy Andrea írása
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár két fiókot működtet a Ferencvárosban. Belső-Ferencváros könyvtára a Boráros téren, Külső-Ferencvárosé a Börzsöny utcában található. Korábbi írásunkban a két működő könyvtárat mutattuk be. Most a két könyvtárvezetővel, Körmendiné Jakub Ágnessel és Tóthné Movik Adriennel folytatott beszélgetés alapján sorra vesszük, hogy a kölcsönzésen kívül mi mindenre jók a kerületi bibliotékák.
Hetente 15-20 új könyv vagy folyóirat érkezik a könyvtárainkba. A könyvtárosok döntenek címekről, de természetesen figyelembe veszik a látogatók javaslatait. Vagyis mindig mondja el, írja meg a könyvtárosnak, mit olvasna szívesen! Amit sokan kérnek, az nagy eséllyel ott lesz a könyvtárban!
A könyvtárak terei a nagy könyvállomány miatt szűkösek ugyan, de számos lehetőséget kínálnak. Melyek ezek?
1. Rendezvények
Intézmények, civilek is rendezhetnek nyilvános programokat. Feltétel, hogy a téma illeszkedjen a könyvtár profiljába, vagyis kulturális jellegű legyen, és közérdeklődésre tartson számot. Tavaly a Boráros téri könyvtár a Ráday Korzó egyik helyszínéül szolgált, ahol is az SOS gyermekfalu „standolt”. Az események akár rendszeresek is lehetnek, mint a DélUtán Alapítvány idősebbeknek szóló társasjátékklubja a Borároson.
2. Kiállítások
A könyvtár tereibe, ablakaiba nemcsak a könyvtárosok és a Helytörténeti Gyűjtemény szervezhet kiállításokat, szívesen látják helyi művészek, alkotók jelentkezését is. A Boráros téren jelenleg Borsodi Imre fotókiállítása látható augusztus 31-ig. Épp most zárt Hampel Viktória nemezkiállítása a kis üveges tárlóban.
3. Megjelenés a kerületi eseményeken
Könyvtáraink szívesen részt vesznek kisebb programokkal kerületi rendezvényeken. A Börzsöny utcai könyvtár például rendszeresen jelen van a Ferencvárosi Lakótelepi Mulatságon. Azok, akik asztalt biztosítanak a könyvtár számára, egy programmal gazdagabbak lesznek, a látogatók pedig megismerhetik a könyvtár szolgáltatásait. Így azok is találkozhatnak az olvasás, a könyv élményével, akiknek családjuk, óvodájuk, iskolájuk nem nyújtott erre lehetőséget.
- Faliújság
Minden könyvtárban van faliújság, ahol az olvasók is helyezhetnek el nem kereskedelmi célú hirdetményeket. Ezeket a könyvtárosokkal egyeztetni kell.
- Közösségi hely
Könyvtárainkba sokféle napilap, magazin, folyóirat jár. Érdemes beülni és olvasgatni. Lehet beszélgetni, társasozni, hiszen játékok is vannak szép számban. Szívesen látják a tanítványokat fogadó magántanárokat, akiknek nemcsak asztalt és széket biztosítanak, hanem a tanuláshoz szükséges szótárakat, kézikönyveket is.
6. Gyereksarok
Sajnos kerületünknek nincs sem gyermek-, sem ifjúsági könyvtára, ahol nagyobb könyvválasztékkal, hívogató bútorzattal, dekorációval és széleskörű programokkal várnák az érdeklődőket. Van viszont mindkét könyvtárunkban gyereksarok, ahol a kisebbeknek igyekeznek olvasnivalót és játékokat és kínálni.
7. Nyári szolgáltatások
Mindkét fiókkönyvtár szívesen fogad napközis tábori csoportokat. Az előzetesen egyeztetni lehet, hogy milyen témakörben, milyen foglalkozást szeretnének.
Figyelem: mindkét könyvtárban van nyári szünet, amikor kizárólag az online szolgáltatások működnek:
- Boráros tér: már túl van ezen, így a nyár további részében már elérhető.
- Börzsöny utca: 2019. július 26. és augusztus. 23. között van zárva.
A fotók a Boráros téri fiókban készültek.