A címben szereplő könyvtár szó bármilyen blog közönségének jó részét el tudja tántorítani azzal, hogy az emlékekből felpolcolt porfogók tömege, és csendre pisszegős könyvtárosok kúsznak elő. Most, hogy egymás között vagyunk, beszélhetünk végre a booksharing központokról. XXl. századi innováció a Bubi közös bicikliparkja meg az Airbnb kölcsönszobája? A sharing economy-t már rég feltalálták a könyvtárak. A könyvtárhasználat Magyarországon mindenkinek joga, és szíve joga. A budapesti Fészek (anyakönyvezett nevén: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK)), pedig sokkal inkább modernen csillog, mint porzik.
A budapesti hálózat két állomása működik Ferencben. Belső-Ferencváros könyvtára a Boráros téren, a Külső-Ferencváros könyvtára a Börzsöny utcában található. Itt a kisfilm a 2 működő könyvtárunkról. Középső-Ferencváros a Mester utcai fiókkönyvtár néhány évvel ezelőtti bezárása óta közeli könyvtári szolgáltatás nélkül maradt. A hely azóta is üresen áll. A statisztikai adatok alapján a megmaradt két könyvtár egyforma, de a Boráros téri az elhelyezkedésének köszönhetően jóval nagyobb forgalmat bonyolít.
Mindkettőben kevés könyvtáros dolgozik, és egyik nap délelőtt, másik nap délután vannak nyitva. Hétvégén sajnos zárva vannak. Kifejezetten gyermekkönyvtárunk nincs a kilencben, de gyermekrészleget működtetnek, ami jól jön, ha a nyári szünetben a táborozás mellett olvasásra is rá lehet venni a gyereket.
Az alapszolgáltatások a törvény alapján ingyenesek, de a 2600 forintos éves beiratkozási díjjal már minden elérhető. A 14 év alattiak, a kismamák és a nyugdíjasok a kerületi könyvtárakban is jól járnak: még éves díjat se kell fizetniük. (Kattintásért részletes összehasonlítás és adatok járnak.)
Kerületi könyvtáraink a fenti problémák ellenére sokkal többet kínálnak annál, ami elsőre eszünkbe jutna. Persze, még mindig lehet könyvet kölcsönözni. És nem csak ugyanazokat, amiket húsz évvel ezelőtt, hanem folyamatosan frissül az állomány. Nem bírja a pénztárca a gyerekek olvasási meg a Pagony nyomtatási sebességét? A két könyvtár hatezernyi gyerekkönyvének sosem lehet a végére érni. Szakkönyv, film, zene? Mindegyikért érdemes benézni. És akkor van, amire nem is gondolnánk: folyóiratok kényelmesen. Türelmes, szakszerű útbaigazítás. Öregbetűs könyvek és házhozszállítás, akinek kell. Még az is jól jöhet néha, hogy bármelyik könyvtárból elérhetőek a többi könyvtár dokumentumai és szolgáltatásai.
Nem szabad kihagyni, ugye? Következő lépésben elmegyünk interjúzni a könyvtárosokhoz. Mit kérdeznétek?
Az adatokat gyűjtötte és a cikk elkészítésében segített Dömsödy Andrea. Köszönjük!